Beiratkozás
roni 2010.08.30. 22:40
Ádám elküldte levélben, de azért ide is feltszem, ezek kellenek a beiratkozáshoz!
- Az egyetemre érkező hallgatók először az A épület portája előtt „szolgálatot teljesítő” kollégával találkoznak – az ő feladata, hogy eligazítsa a hallgatót a megfelelő helyekre, a fénymásolókhoz, a beiratkozása helyszínére, és szúrópróba-szerűen ellenőrzi, hogy a hallgató magával hozta-e a szükséges dokumentumokat.
- A beiratkozásra minden gólyának magával kell hoznia az ETR-ből kinyomtatott beiratkozási lapot, az érettségi bizonyítványát, nyelvvizsga-bizonyítványait, valamint minden olyan okirat eredeti példányát, amely alapján a felvételi eljárás során pontot szerzett (OKJ-s bizonyítvány, OKTV oklevél, hátrányos helyzetet igazoló dokumentumok, stb.).
- Az érettségi bizonyítványok esetében fontos még az emelt szintű érettségiről kiállított betétlap, ezzel is rendelkeznie kell mindenkinek, aki ilyen vizsgáért plusz pontot kapott.
- A mesterszakos hallgatóknak nem szükséges az érettségi bizonyítvány bemutatása, ugyanakkor felsőfokú végzettséget igazoló oklevelet, azaz diplomát hozniuk kell magukkal.
- Ezen felül mindenkinek szüksége van még két szabvány igazolványképre, valamint személyazonosság igazolására alkalmas okiratra: személyi igazolvány (lakcímkártya nélkül is érvényes), jogosítvány, valamint útlevél fogadható el, a diákigazolvány nem. Mindenkinél lennie kell kék, vagy fekete tollnak.
- Mindezen túl szükség van még egy bankszámlaszámra, adóazonosító jelre (adókártya), valamint TAJ-számra (TAJ-kártya), utóbbiakból elég a szám, az eredeti igazolványokra nincs szükség.
- Azoknak, akik meghatalmazottként érkeznek iratkozni, egy, legalább két tanú által aláírt meghatalmazással is rendelkezniük kell, ennek hiányában nem léphetnek be a terembe.
|